A bábokat általában bivaly vagy szarvasmarha bőrből készítik. A bőrt sokáig szárítják, ez azért fontos, hogy a bőr zsírmentes legyen. A következő lépés, hogy vízben puhítják, s ezt követően egy farámára kifeszítik. Az áztatást, vakarást és feszítést addig ismétlik, míg el nem érik a szükséges minőséget és a bőr tiszta, átlátszó nem lesz.
A bivaly bőréből körülbelül 14-15 figurát tudnak elkészíteni. Általában a bábok fejénél a bőrt vastagabbra hagyják, hogy az aljánál tartva könnyebben legyen mozgatható. A hátrészen található bőrből a 45-50 centiméteres óriásokat, a hajlékony hasi részből pedig 40 centiméteres nemeseket készítik. A gunungan – nagyjából 50 centiméter magas, nagyon finoman megmunkált darab. Pergamenből készíti a készítő, azért, hogy az előadás közben könnyen és jól mozgatható legyen. A figurák élettartalma: a bőr minőségétől, az előadások gyakoriságától és a dalang temperamentumától függ.
Kezdetben a bábok valószínűleg festve voltak, áttörés nem
gazdagította. Az áttörés későbbi időkben, az iszlám hatására, a XVIII. században jelent meg. A készítést a báb körvonalának megrajzolásával kezdik, mely történhet tintával, ceruzával vagy karcolással, ezt követően egy kis késsel pedig körül vágják a megrajzolt körvonalat. A minták rendkívül bonyolultak és változatosak, így ezeket több féle – szám szerint 22 – vésővel készítik el. Az áttöréseknek penatah a neve, 12 különböző minta létezik. A bábokat nem vágják ki pontosan. A könnyebb és pontosabb áttörés érdekében elnagyolják a mintákat. A készítőnek nagyon ügyelnie kell az arányokra – a szem elhelyezkedésére, a test dőlésszögére stb, hiszen ezek meghatározó elemei egyes karaktereknek. A mozgatható részeket ugyancsak bőrből kivágott, úgymond bőrcsuklókkal erősítik egymáshoz. A bábok fejét, kezeit és lábait oldalnézetben, törzsét pedig frontálisan ábrázolják. Néhány figurának csak az egyik keze mozgatható. Az elkészült bábok majdnem minden esetben a dalang tulajdonát képzi. Mielőtt megkezdik a báb festését áldozati szertartást mutatnak be.
Állati illetve növényi eredetűek a színek, amit enyvvel kevernek össze. A leggyakrabban használatosak: a vörös és sárga, melyeket ásványi anyagokból készítenek; arany, ami aranyfüst; fehér csonthamuból vagy agyagból; fekete, hamuból készül és végül a kék, amit indigóból nyernek. Ma már tempera helyettesíti őket. Ebből az öt alapszínből további színeket kevernek ki.
Külön sorrend van a festék felvitelére. A bábot festés előtt megcsiszolják, majd fehér 
színnel lefestik az átlátszósága végett. Az alapozás után a test alapszíne következik, ezt követően pedig a rózsaszín, világoskék, sötétkék, sárga vörös, a legvégső szín pedig a fekete. A sárga színt a különböző testdíszeknél; a vörös színt a hajdísznél, felsőkarnál stb.; a fekete pedig a szemek sarkaira, hajcsomóhoz és esetleg az arcra kerül. A festő ahhoz, hogy elérje a kívánt vörös színt, egy rózsaszín rétegre fest fel piros színt. Ezt aláfestésnek hívjuk, és szinte az összes színt így festik fel. A füstaranyozásnál például a fehér színre kerül a zöld, majd ezt követően arany. Az egyes megszáradt felületekre pontok, vonalak, virágmotívumok kerülnek felfestésre fekete színnel. Az óriás és a majom figuráknál a kéz, láb, orr és mellkas szőre is felkerül a bábura. A korona színe nem feltétlen sárga színű, hanem piros némi szürke színnel vegyítve, s az ezen elhelyezkedő Garuda-sas pedig rózsaszín, vagy kék. A festés befejeztével kerül sor a lakkozásra. A bábokra erősítendő szarupálcákat a felhelyezés előtt nagyjából tíz órán keresztül áztatják, majd a tűz melegénél hajlítják meg. A tartópálca a fejrésznél a legvékonyabb, majd lefelé haladva szélesedik ki, s a nyak részénél hajlik meg. Az elkészült bábokat az erre kialakított tartóban helyezik el, amely készülhet bivalyszarv szarujából vagy bambuszból. „…lényegében két kézműves munkájának az eredménye a wayang alak, az egyik a bőrből vágja ki a formát és díszíti csipkézéssel kivágásokkal…, a másik pedig a festést végzi és rögzíti a tartó és mozgató pálcikákat.” (Kelényi Béla: ,,A Világhegy” a jávai árnyjátékban, Új Művészet) A már elhasználódott árnyfigurákat egy szertartás keretén belül megsemmisítik: folyóba vagy tengerbe dobják.
A bábjáték és az ehhez szükséges bábok elkészítése régen nemzedékről nemzedékre szállott. Egyes munkafázisokat más és más családtag végzett. Általában a dalang – régen mindenesetben a család legtekintélyesebb férfi tagja töltötte be ezt a szerepet- faragta ki a bábok testét, a ruháját a nők készítették. Azokat a bábokat, melyeknek mágikus erejük volt, illetve, nagy tekintély övezett, csak és kizárólag a megfelelő előírások és rítusok mellett lehetett előállítani. Eredetileg csak az előadásokra készítették, így teljes mértékben egyedi darabok voltak. Manapság eladásra is készítenek. A bábjáték figurái olykor nagyon is hasonlítanak az árnyjátékfigurákra, ez abból adódik, hogy míg az árnyjátékfigurák száma 150, de akár 300 is lehet, addig a bábjátékhoz tartozó figurák száma csak 50 és 80 között van. Vannak olyan bábok, melyek minden készletben fellelhetőek – akár változások nélkül – s ezek azok, melyek igen hasonlítanak az árnyjátékfigurákra. A többi báb több szerepet is betölthet, így a variációs lehetőségük nagyobb. A műhelyekben a dalangnak nem áll rendelkezésre minta, így lehetséges, hogy eltérjen az árnyjátéknál megszokott figuráktól.
Képek: Pinerest
Könyvek:
- Kelényi Béla, Renner Zsuzsanna: Vajang, báb- és árnyjáték
- Tari Eszter: Jávai árnyak
Ayang 