Mi a célja a blognak

Egyéb

Aki blogolásra adja a fejét, valami oknál fogva teszi azt. Mindenki valami céllal hoz létre valamit.

A mai napon arról szeretnék beszélni mi is a célja a blognak és miért is kezdtem bele

Elsősorban azért kezdtem el blogolni 2016-ban, mert szerettem volna megosztani az utazási élményeimet másokkal is. Ma már azért is folytatom a blogolást, mert amikor 2019 augusztusában költöztem ki, szerettem volna pár hasznos információhoz jutni, hogy mire lenne érdemes figyelni az embernek, ha egy évre kiruccan a világ másik felére. Ám nem igazán találtam ilyesmit, így szerettem volna olyan topikokat is feldolgozni, mely nekem is hasznosak lehettek volna abban a periódusban.

Nem szeretnék szárazabb anyagokat közölni az oldalon, hanem csak átadni azt a megszerzett tudást, amit én megszereztem itt. Mert nem az a célom. Igyekszem mindent a lehető legérthetőbben átadni neked.

Másodszor szeretném, ha nem csak Bali jutna az eszébe mindenkinek, ha Indonéziáról van szó. Mivel az ország több száz szigetből áll, így szeretném azokat is bemutatni ahol jártam, a tapasztalataimat alapján. Igen, Bali is gyönyörű, hiszen éltem már ott is, és népszerü túristacélpont főképp az Ausztrálok számára. Viszont Szumátra is tud éppúgy érdekes lenni mások számára éppúgy mint Bali.

Remélem tudok neked hasznos, esteleg új információkkal szolgálni itt.

Salam,

Diána

Hozzászólás