Persze könnyű úgy beszélni valamiről, ahol nem is vagyunk, nem is csináltuk. De más a helyzet azzal, aki valamit átélt valahol, valakivel.
Vannak olyan dolgok, melyeket nem szeretek. Így Indonéziával kapcsolatban is vannak olyan dolgok, melyeket nem szeretek.
Elsősorban amit a kezdetek kezdetén, mikor Balin voltam, nagyon nem szerettem, hogy az emberek késtek. Ez nagyon furcsa volt európai szemmel, de ehhez hozzá lehet szokni, szerintem. Ide tartozik még, hogy előszeretettel használják a talán szót és soha nem mondanak nemet, annak ellenére, hogy valamit nem szeretnének. Ezt nehezebb megszokni, de alapvetően az indonézek nem szeretnek a másikkal szemben udvariatlanak tűnni. Ezt persze értékelni kellene, de aki ehhez nincs hozzá szokva és nem ebben a közegben nőtt fel, annak igen akadnak problémái ezzel kapcsolatosan.
A másik nagy mumus számomra a bule szó használata. Egy fehér bőrű ember számára ez igan frusztrálóan hat, s ennek fejében, társul mellé az újjal mutogatás is, ami nálam méginkább kiverte a biztosítékot; itthon ugye arra tanítanak bennünket, hogy nem illik újjal mutogatni senkire, akkor sem, ha a bőrszíne például más. Én ezt a majdnem másfél év alatt sem tudtam megszokni. A problémám az, hogy ők ezt fel sem fogják, hogy ez nekünk mennyire zavaró lehet. Ebből következik még a másik kedvencem a fotó készítése. Szerintem ez is a versenysportok egyike közé tartozik; talán egyes emberek erre tették fel életük nagy részét.
Felmerült benned, mit is kezdenek ezekkel a képekkel? A választ sajnos nem tudom én sem. Ám nem egy rossz ötlet a következő alkalommal ennek kiderítését kitűzni célul.
Ide sorolnám még a közlekedést is, vagyis inkább a vezetési módot. Hiszen a rendszertelenségük tökéletesen működik nekik, hiszen már megszokták, de a vezetési technikájuk…. Az BORZASZTÓ! De tényleg az. Volt olyan helyzet, amikor azért imádkoztunk, hogy csak meg ne haljunk az úton, annyira rossz sofőrt kaptunk ki. Szágudozott össze-vissza, ezzel a gyorsasággal előzött is, és az egyik előzésnél még a visszapillantó tükrét is letörte, így majdnem el is hagytuk azt.
Ha tetszik a blog kövess a Facebookon, ahol tovább tartalmak érhetőek el.
Salam,
Diána
Ayang 